Emlékszem, igen izgalmas beszélgetés volt a csapat tagjai között, mi legyen a jövőnk. Éreztette hatását az a nyomás, miszerint annyi tudás összegyűlt az elmúlt közel két esztendőben, hogy valamit komolyabban kezdeni kellene vele. Ennek egy útja volt, hogy hivatalos jogi szervezetté alakulunk. A másik út az volt, hogy megszüntetjük a koalíciót, mert az igények sokkal komolyabb erőfeszítéseket hívtak életre. Úgy határoztunk, hogy komolyabb vizekre evezünk.

Összefogtak a Balaton, a Fertő tó, a Velencei-tó és a tatai Öreg-tó védelmében korábban létrejött civil aktivisták, csoportok, szervezetek, és megalapították a Nagy Tavak Szövetségét.

Az alapítók szerint ugyanis mind a négy fent említett tavat egyaránt olyan beruházások veszélyeztetik, amelyek

„kizárólag szűk gazdasági érdekkörök rövid távú gazdasági érdekeit helyezik előtérbe és nem felelnek meg a fenntarthatóság alapelveinek, illetve a jövő generációi felé tanúsítandó felelős gazdálkodásnak”.

Örömmel tájékoztatjuk követőinket, olvasóinkat hogy a két éve alakult koalíciónk tagjai elérkezettnek látták az időt és szervezeti formát öltve szövetséget alakítottak.
A Nagy Tavak és Vizes élőhelyek Szövetsége fő célkitűzése a természeti erőforrások közül különösen a vízkészlet – tavaink, a felszíni és felszín alatti vizek, a vizes élőhelyek -, a biológiai sokféleség védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az Alaptörvény P. cikkelyének szellemiségében.
Meggyőződésünk, hogy a civil szerveződések ereje az együttműködésben, a közös fellépésben és nyomásgyakorlásban van. Szövetséget kívánunk kötni mindazokkal, akik velünk közösen felszólalnak a természet, a vízpartok, a vízbázisok védelmének érdekében.

A vizes élőhelyek kiemelkedő fajgazdagsággal rendelkeznek, mégis a legveszélyeztetettebb területekké váltak nem csak globális, de hazai szinten egyaránt, idehaza elsősorban a turisztikai jellegű beruházások miatt. Annak érdekében, hogy ezt a kiemelt figyelmet a magyar vizes élőhelyek is megkapják a jövőben, három civil szervezet létrehozta a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségét.

A biológia sokféleség (biodiverzitás) olyannyira fontos a Föld egésze és az emberi civilizáció fennmaradása szempontjából is, hogy nemzetközi egyezmények próbálják védeni. Az ENSZ Biológiai Sokféleség védelmében hozott egyezményének részes felei a 2022. december 7 és 19 között tartották 15.  találkozójukat annak érdekében, hogy a 2030-ig terjedő időszak természetvédelmi céljaiban megegyezzenek, amik között jelentős hangsúlyt kaptak a vizes élőhelyek. Ezt követően született meg az új magyar civil összefogás.

A szövetség fő célkitűzése

Az elmúlt két év során nem csak a nagy tavainknál tapasztalt helyi problémák azonosságát ismertük fel, de rájöttünk, hogy ezek az ügyek jóval túlmutatnak természetvédelmi kérdéseken. Az évszázados emberi tevékenységek, mint a vízszabályozások, a vízkészletek pazarló használata, a klímaváltozás, az aszály, és további számtalan, érdekcsoport igényei szerinti beavatkozások hatásai együttesen sújtják a víztesteket.

Ezért is döntöttünk úgy, hogy a koalíció a jövőben szervezetként folytatja tevékenységét. A Nagy Tavak és Vizes élőhelyek Szövetsége fő célkitűzése:  a természeti erőforrások közül különösen a vízkészlet – tavaink, a felszíni és felszín alatti vizek, a vizes élőhelyek -, a biológiai sokféleség védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az Alaptörvény P. cikkelyének szellemiségében.

Meggyőződésünk, hogy a civil szerveződések ereje az együttműködésben, a közös fellépésben és nyomásgyakorlásban van. Szövetséget kívánunk kötni mindazokkal, akik velünk közösen felszólalnak a természet, a vízpartok, a vízbázisok védelmének érdekében. Rövid távú terveink között szerepel a szövetség kiszélesítése és összehangolt fellépés az érintett helyi szervezetek bevonásával mindazon kérdésekben, amelyeket közös céljaink elérése érdekében szükségesnek ítélünk meg.

Várjuk támogatók és csatlakozó szervezetek jelentkezését, akik azonosulni tudnak a Szövetség céljaival és hisznek az összefogás eredményességében.

Kövessetek bennünket a közösségi médiában és weboldalunkon is:
https://www.facebook.com/NagyTavakKoalicio