Szerintünk ez érvényes nagy tavaink, vizes élőhelyeink védelmére is, ezért tollat ragadtunk, és a napokban levelet írtunk Áder János köztársasági elnöknek, aki egyben a Kék Bolygó Alapítvány kurátori tagja is.

(Kiemelt képünk részlet az RTL Klub híradójának 2021. 08. 10-i adásából.)

Kék Bolygó Alapítvány
Dr. Áder János köztársasági elnök részére


Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

A 2021. november 29-én megjelent Index.hu cikk apropóján ragadtunk tollat és jutottunk arra az elhatározásra, hogy megkeressük Önt. A cikkben számos környezetvédelmi, természetvédelmi és klímaváltozáshoz kapcsolódó témával foglalkoznak, amelyekre köztársasági elnök úr válaszait olvashatjuk.

Nem kerülte el figyelmünket, hogy szervezetünk, a Nagy Tavak Koalíció által védett és képviselt országos jelentőségű természeti kincseink is az interjú témái voltak.
A Velencei-tó térségével foglalkozó Alba Natura Civil Alapítvány, mely a Nagy Tavak Koalíció Velencei-tavi alapító tagszervezete a kezdetektől fogva figyelemmel kíséri a tó körül kialakult nehézségeket.
Többször próbáltunk kapcsolatba kerülni a döntéshozókkal, megismerni azokat az irányvonalakat, amelyek a tó megmentését célozták. Számos helyben élő és évtizedek óta tevékenykedő szakértő kollégával kapcsolatban állva rengeteg információt halmoztunk fel, melyet rendkívül szívesen átadnánk, hogy szakmai tudásunkkal és információkkal segíthessük a szakmai stáb döntéselőkészítő munkásságát. Gondoljuk ezt azon okból is, hogy bizakodásra adna okot, ha a helyi lakosságot és a probléma iránt érzékeny embereket egy civil szervezet bevonásával tudnánk tájékoztatni és informálni a tervekről. Az idei halpusztulás kapcsán jól tetten érhető volt, hogy a civil lakosság azonnali és önzetlen segítsége nélkül sokkal több idő és energia lett volna a havária kezelése. Öröm látni, hogy dolgoznak a Velencei-tó megmentésén, ám civil szervezet ezidáig nem került bevonásra sem szakmai támogatás céljából, sem helyi tájékoztatási lehetőség céljából, melyre nyitottak vagyunk. Remek lehetőség volna az együttműködésre, ha a szakmai találkozók alkalmával egy független, civil szakmai szervezet is részese lehetne a munkának.

Sajnálattal olvastuk ugyanakkor az Önnel készült interjúban, hogy a Fertő tavi beruházás részletei kevésbé ismertek Elnök Úr számára. A Nagy Tavak Koalíció Fertő tavi alapító tagszervezete, a Fertő Tó Barátai Egyesület szintén készen áll arra, hogy Köztársasági Elnök Úr interjúban említett, információ hiánnyal kapcsolatos tájékozódását segítsük. Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a Fertő tavi állami beruházás jogszerűségével kapcsolatban több kérdés is felmerült mind a hazai, mind az EU-s jog szempontjából. Az Európai Bizottság a Fertő parti idegenforgalmi érdekeket szolgáló befektetés természet- és környezetvédelmi hatásait jelenleg egy EU Pilot folyamat keretében vizsgálja. Ezzel párhuzamosan az UNESCO Világörökségi Titkárság felszólította hazánkat a munkálatok megállítására.
Fentiekkel kapcsolatban szívesen az Önök rendelkezésére bocsájtjuk a Nagy Tavak Koalíció birtokában lévő, közérdekű információkat.

Mindezeket egy személyes találkozó keretében is szívesen bemutatjuk Önöknek, akár úgy is, hogy a Kék Bolygó Alapítvány szervezésében egyidejűleg meghallgatják a Nagy Tavak Koalíció és a beruházó nonprofit Zrt. álláspontját erről a természetromboló idegenforgalmi befektetésről.

Egy személyes találkozó keretében be tudjuk mutatni Önöknek a Nagy Tavak Koalíció tagjainak egyéb projektjeit, amelyek minden esetben a hazai felszíni vizeink, kiváltképpen nagy tavaink védelmét és ésszerű fejlesztését célozzák.
A hosszabb távú együttműködés reményében és az interjúban elhangzott hiányos információk kiegészítése érdekében egy személyes találkozó lehetőségét részünkre biztosítani szíveskedjék.

Megtisztelő válaszát várva,


tisztelettel:

A Nagy Tavak Koalíció alapító szervezetei: 
Alba Natura Civil Alapítvány,
Fertő tó Barátai Egyesület,
Miénk a Grund Városvédő Egyesület,
Összefogás a Balatonért Egyesület,
Rendszerszint – Országos Közösségszervező Műhely,
STOP Avalon! Tata

2021. 12. 06.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük