
Levél a minisztereknek – Vizsgálják felül a Fertő tavi engedélyeket!
Mivel a Fertő tavi beruházás kapcsán több ponton is találtunk eltéréseket a különböző hatóságok által kiadott környezetvédelmi engedélyek és a
Mivel a Fertő tavi beruházás kapcsán több ponton is találtunk eltéréseket a különböző hatóságok által kiadott környezetvédelmi engedélyek és a
Szerintünk ez érvényes nagy tavaink, vizes élőhelyeink védelmére is, ezért tollat ragadtunk, és a napokban levelet írtunk Áder János köztársasági
Túl vagyunk a nagy tavaink védelmében alkotott országgyűlési határozati javaslatunk második fenntartható bizottsági ülésén. Az eredmény összességében még nem elégséges,
Idén nem csak a Mikulás érkezése miatt lesz nevezetes december 6. Ezen a napon lesz lehetősége újra színt vallani a
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség infografikája szerint az EU tagállamokban a felszíni vizeknek mindössze 44%-a van legalább jó ökológiai állapotban. A
A Nagy Tavak Koalíció újra benyújtotta országgyűlési határozati javaslat-tervezetét, ezúttal Schmuck Erzsébetnek, a Fenntartható Fejlődés Bizottság elnökének. A javaslat parlamenti
A Nagy Tavak Koalíció felhívja a figyelmet az Európai Számvevőszék 2021 szeptember 27-én közzétett jelentésére, amely szerint az uniós szakpolitikák
A Zöld Civil Országos Találkozón előadott prezentációink közül most azt mutatjuk, mik azok a helyzetek a Balatonparton, amivel az Összefogás
Nagy tavaink jövő generációk számára való megóvása legfőképp a mindenkori kormány feladata, ebben mi, hétköznapi, civil állampolgárok és szakmai szervezetek
Miután a Zöld Civil Országos Találkozón előadtuk a nagy tavaink jelenlegi állapotáról, illetve veszélyeztetettségük mibenlétéről szóló bemutatóinkat, megfogalmazódott az igény,