Nagy tavaink jövő generációk számára való megóvása legfőképp a mindenkori kormány feladata, ebben mi, hétköznapi, civil állampolgárok és szakmai szervezetek csak segíteni tudunk.

Figyelnünk és jeleznünk kell az állam, vagyis a döntéshozóink felé, ha úgy látjuk, rossz irányba mennek a dolgok. Persze kicsiben mi is tehetünk meg olyan lépéseket, vagy hozhatunk olyan döntéseket, amik egy adott helyzetben vagy mikrokörnyezetben pozitív, vagy legalább kevésbé káros következményekkel járnak. A rendszerszinten egymásra pozitívan hatni képes jogszabályi kereteket ugyanakkor a döntéshozók teremtik meg.

Ezért nem független a tavaink, és egyben természetes környezetünk, klímánk állapota a társadalmi és politikai keretektől, illetve az aktuális és jövőbeni politikai döntéshozóink szándékaitól, attitűdjeitől.

Felelősségteljes állampolgárként nemcsak jogunk, hanem elvárható kötelességünk is, hogy tájékozódjunk a számunkra fontos ügyeket képviselő (vagy éppen nem képviselő), megválasztható politikai jelöltekről, azok szándékairól, és az információk birtokában döntsünk a jövőnket évekre meghatározó kérdésekben.

A tájékozódás forrásai lehetnek egyrészt az eddigi tapasztalataink, másrészt a 2022-es választás, és az azt megelőző ígéretfutamok. A jelöltek mindenféle programokat készítenek azokról a területekről, ahol megoldandó problémákat látnak, vagy újításokat vezetnének be, amik alapján aztán mi, civil állampolgárok értékelni tudjuk alkalmasságukat a betölteni vágyott pozícióra. (Ha valamelyik területről nem készítenek programot, az is üzenetértékű.)

A következő választásokat megelőző időszakban is számos civil csoport foglalkozik azzal, hogy a jelöltek politikai programjait értékelje és szélesebb körben hozzáférhetővé tegye, annak érdekében, hogy az állampolgárok megértsék a szakpolitikai összefüggéseket, és a maguk szempontjából fontos kérdésekben releváns döntésre juthassanak.

A Greenpeace Magyarország is ezt teszi, nyilvánvalóan a számára meghatározó kérdésekre kiélezve az információk elemzését. Ők 24 pontban foglalták és hasonlították össze a miniszterelnök-jelöltek zöld programjait.

De valójában nem kell várni a szervezetek kezdeményezéseire sem, hiszen aktív állampolgárként bárki utánajárhat az információknak, és a számára fontos témák tematizálásába, közbeszédbe való beemelésébe kezdhet. Hogy hogyan? Ebben segít a Civil Kollégium Alapítvány Beleszólok kampánya.

Mi, a Nagy Tavak Koalíció tagjai, természeti értékeink védelme mellett egyaránt nagyon fontosnak tartjuk a tudatos döntéseket szolgáló információáramlást, a helyi lakosok részvételi lehetőségét a döntési folyamatokban. Ezért is alkottuk meg Civil konzultációnkat, aminek eredményét mindenkori döntéshozóink elé fogjuk tárni, és folyamatosan kiállunk amellett, hogy a jelen és a jövő generációk érdekét szolgáló döntések szülessenek a tárgyalóasztaloknál és az országgyűlésben is.

Örülünk, hogy ez a cél nem csak a sajátunk, és egyre többen csatlakoztok tevékenyen ti is!