A Nagy Tavak Koalíció 2021 március 22-én, a Víz világnapján mutatkozott be nyilvánosan, egy hét múlva pedig kezdeményeztük a parlamentben ülő pártok frakcióvezetőinél, hogy nagy tavaink védelméről szóló javaslatunkat tejesszék be az országgyűlés elé megtárgyalásra. Kezdeményezésünket az ellenzéki pártok valamennyien támogatták, és Kocsis Cake Olivió (Párbeszéd) összellenzéki támogatással változtatás nélkül benyújtotta azt az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak.

A benyújtott országgyűlési határozati javaslat szövegét elolvashatjátok itt.

Kezdeményezésünk soron következő állomása így a Fenntartható fejlődés bizottság ülése lett. Ez a bizottság dönt arról, hogy az ilyen típusú beadványok valóban napirendre kerülhetnek-e a parlamentben. A májusi bizottsági ülésen delegáltjaink is jelen voltak, de itt végül nem értünk célt, ugyanis bár minden jelenlévő párt képviselői közül akadtak támogatóink, a kormánypárti többség nem szavazta meg, hogy határozati javaslatunkat az országgyűlés napirendre tűzze.

Itt tartunk most, amikor elindítjuk a honlapunkat.

De mivel nem tervezzük máris feladni a közös tóvédelmet, nem hagyjuk lesöpörni a kérdést a parlament asztaláról sem. Ehhez szeretnénk megerősítést kérni tőletek.

A véleményeteket kérjük a határozati javaslatunk témáival kapcsolatban, és legfőképpen arról, hogy szerintetek is helye van-e a kérdésnek az országos döntéshozói körben.

Ezért kérjük, töltsétek ki a Konzultációt Nagy Tavainkról itt, mi pedig azon leszünk, hogy az ősszel mégis napirendre kerüljön az Országgyűlésben!